Fiatal
Vállalkozói
Napok

Házigazda:
Mester Sándor,
a Computerworld
lapigazgatója

A Fiatal Vállalkozói Napok célja, hogy Egerben is inspirálja és segítse a fiatalokat abban, hogy önálló vállalkozásba fogjanak. Az eseménysorozatra a Global Entrepreneurship Week (GEW) nemzetközi mozgalom keretében kerül sor, mely a világ legnagyobb vállalkozásösztönző rendezvénysorozata. A GEW küldetése előremozdítani és kivezetni a válságból a világot; mindezt a vállalkozók és az innováció inspirálása révén. Céljuk, hogy vállalkozások indítására sarkallják az embereket, az azokban rejlő potenciálok és lehetőségek bemutatásán keresztül. A Fiatal Vállalkozói Napokat Egerben az Y Vállalkozói Egyesület szervezi, amely olyan fiatalokat tömörít, akik az Y-generáció tagjaként sikeres vállalkozók.

A Fiatal Vállalkozói Napok azoknak a fiataloknak szólnak, akikben ott rejtőzik az X-faktor, keresik az inspirációt, a vállalkozás indításán keresztül a kitörési lehetőséget maguk és környezetük számára. Elsősorban érettségi és diplomaszerzés előtt állókat várunk, emellett olyan fiatalokat, akik maguk is vállalkoznak, és szeretnék ismereteiket, kapcsolatrendszerüket bővíteni, szeretnének inspirálódni.

Fúzió Borbár
Eger, Csiky Sándor u. 10
November 15.
szerda 19h

Az este díszvendége Dr. Csisztu Zsuzsa.

A VIP Lounge-ra csak külön belépővel juthatsz be, melynek ára 10.000 Ft! Az este előadóink és meghívottjaink számára ingyenes. Ha nem vagy köztük, de szeretnél jönni, jelentkezz Zólyomi Andreánál
06-20/998-4075; andrea.zolyomi@outlook.com

Itt lesz mindenki, aki számít, ne felejtsd otthon a névjegykártyáidat!

Regisztrálj a Fiatal Vállalkozói Napokra itt!

    Szervezők

    Lepres Dávid, Zólyomi Andrea, Földesi Dániel

    A Fiatal Vállalkozói Napok szervezését az Y Vállalkozói Egyesület végzi.

    Partnerek

    Kiemelt partnerünk a HKIK

    FVN partnerek - logók
    Fiatal Vállalkozói Napok 2017 | Fiatal Vállalkozói Program Eger